Búcsú Franzstadt császárától – Utoljára a zöld gyepen

Albert Stadion névadó ünnepségén

 

   Császárnak jelentkezni nem lehet, nem azért mert nincs felvétel, hanem azért, mert választják. Jó esetben közfelkiáltással. Albert Flórián esetében ez közfelordítással történhetett, annyira egyértelmű volt eme titulus a számára. Azt az embert, aki a búcsúmeccsén a csapattársai vállán távozik a pályáról, méltán hívhatnak így: Császár.
    Fekete ruhában, kezükben zöld-fehér díszítésű virággal vonulnak az Albert Stadionba azok, akik utoljára szeretnék látni a pályán az egyetlen magyar aranylabdást, Albert Flóriánt.
   Zöld színű szőnyeg kígyózik végig a lelátók alatt, egészen a játékos kijáróig, ahonnan a Springer-szobor árnyékából megpillanthatjuk a Nemzet Sportolóját. Most is a kapu torkában láthatjuk, ahol annyiszor tört borsot a kapusok orra alá, de ma a mi nózink alatt van a fűszer, legalábbis erre következtetek a rengeteg könnybe lábadt szem láttán.

Fülsiketítő a csend, ami körülvesz mindent. A háttérben szól a zene, de a némaság hangosabb. Minden szem és száj a gólvágót nézi, várjuk a csodát, amit már számtalanszor láthattunk tőle. De a csoda ezúttal elmaradt.
A meccset lefújták. Magyarország vesztett.
Ég áldja, Flóri bá’!