Búcsú Franzstadt császárától – Utoljára a zöld gyepen

Albert Stadion névadó ünnepségén

 

   Császárnak jelentkezni nem lehet, nem azért mert nincs felvétel, hanem azért, mert választják. Jó esetben közfelkiáltással. Albert Flórián esetében ez közfelordítással történhetett, annyira egyértelmű volt eme titulus a számára. Azt az embert, aki a búcsúmeccsén a csapattársai vállán távozik a pályáról, méltán hívhatnak így: Császár.
    Fekete ruhában, kezükben zöld-fehér díszítésű virággal vonulnak az Albert Stadionba azok, akik utoljára szeretnék látni a pályán az egyetlen magyar aranylabdást, Albert Flóriánt.
   Zöld színű szőnyeg kígyózik végig a lelátók alatt, egészen a játékos kijáróig, ahonnan a Springer-szobor árnyékából megpillanthatjuk a Nemzet Sportolóját. Most is a kapu torkában láthatjuk, ahol annyiszor tört borsot a kapusok orra alá, de ma a mi nózink alatt van a fűszer, legalábbis erre következtetek a rengeteg könnybe lábadt szem láttán.

Fülsiketítő a csend, ami körülvesz mindent. A háttérben szól a zene, de a némaság hangosabb. Minden szem és száj a gólvágót nézi, várjuk a csodát, amit már számtalanszor láthattunk tőle. De a csoda ezúttal elmaradt.
A meccset lefújták. Magyarország vesztett.
Ég áldja, Flóri bá’!

Megafaktor születik – szociális alapú sztárok

Megafaktor születik

 

Szociális alapú sztárok

 

Király L. Norbi megasztár alkat, hang nélkül. Szíj Melindában benne van az x-faktor, de nem engedi, hogy ki is jöjjön belőle. Mindkét előadóban mocorog valami, hívhatjuk akár tehetségnek is, de egyik versenyzőben sem érzem, hogy győztesnek kellene lennie a saját tehetségkutatójában.

 A Megasztár esetében az év hangját keresik, de nem a szinkronstúdióba, hanem a színpadra, vagy adott esetben a televízió képernyőjére.

Csak egy akadályozza, hogy sztár legyen: saját maga

 Kétségtelen tény, hogy Szíj Melinda nem hétköznapi jelenség, de könyörgöm, ne azért akarjuk már vele megnyerettetni a versenyt, mert ő a legelesettebb, több gyerekes anyuka, és mellesleg olyan esetlenül mozog a világot jelentő deszkán, mint Charlie Chaplin fénykorában. Sztárnak születni kell, megasztárnak meg pláne. Egy ideig-óráig szórakoztató a bukdácsoló, nőietlen szereplése, de arra is gondolnia kellene, hogy van élet a Megasztár után is. Kiesése meglepő volt, de egyáltalán nem mulatságos, ellenben talán igazságos. Hajlok arra, hogy csalás előzte meg Melinda kiesését, viszont ez más kérdés.

A jelenség

Király L. Norbi őrülten tehetséges, kiváló előadóművész. Helye van az X-faktorban, de már túl messzire jutott. Aránytalanul messzire. Hangja alapján már kiesett volna egy falusi kultúrház válogatóján is, de az egyéniségének köszönhetően magasan a legérdekesebb résztvevője a műsornak. Nekem személyes kedvencem volt, de mindenkinek észre kell vennie, hogy elérte a saját tudásának a felső határát. Képtelen megújulni, már semmit nem mer normális hangon énekelni, mert amikor ezt megtette, csúnyán leszerepelt. A mentora szerelmes belé, bármit művel a színpadon, felállva ünnepli.

Tabáni István és a sztárság között fényév távolság van

Tabáni István is végig balfaszoskodta a Csillag születik című műsort, jobban meghatotta saját magát éneklés közben, mint a nézőit. Ahogy ráérzett annak ízére, hogy ezt komálja a rajongói, úgy lett egyre szánalmasabb.

Utasi Árpi esete is illik a sorba. A vajdasági parasztgyerek tündöklése és bukása is világosan mutatja, hogy nem elég megnyerni egy vetélkedőt, élni is tudni kell vele.

Hullócsillag született

A nézők sokkal inkább szociális alapon szavaznak, mint a tehetség elismerése okán. Az elején választanak magunknak egy kedvencet, és történjék bármi, szerepelhet egyre rosszabbul, kitartanak mellette. Kialakulnak a böszmébbnél böszmébb klubok, ahová özönlenek az emberek. Utáljuk xy-t klub vagy az Imádjuk z-t klub. Mind a két esetben idejekorán alakulnak meg az említett csoportok, amikor még semmit nem tettek le az asztalra a gyűlölt vagy bálványozott személyek. Ami szomorú, hogy ezekből a klikkekből nincs átjárás. Akit megutáltak, az a későbbiekben brillírozhat, akkor is csak a fikázásokat kapja, és fordítva. Ebben az országban nincs átmenet, az istenített vagy lesajnált személyekkel szemben kialakul a farkasvakság, és rengeteg időnek kell eltelnie ahhoz, hogy változzon a kép róluk pozitív vagy negatív irányban. Ez általános jelenség hazánkban, nem csak a médiában, de a politikában is igaz ez. De ez már egy másik történet. Talán Utasi Árpi egyszer elmeséli nekünk…

Tanyavilág – avagy legyél te is virtuális paraszt!

Tanyavilág

Avagy legyél te is virtuális paraszt!

Tanyám, tanyám, te mindenem!

 

 

Vörösiszap ide, tamagocsi oda, végre megérkezett a Tanya (valótlan) világ! Mit nekünk szaros gumicsizma, amikor otthon, a monitor előtt – akár zokniban is – etethetjük a teheneket vagy éppenséggel arathatjuk a gabonát! Minek beruházni méregdrága traktorra, amikor még diszkóba sem lehet menni vele, legfeljebb árvíz idején.

A munkahelyén unatkozó, tettrekész hazafi mégsem ülhet naphosszat az íróasztalánál úgy, hogy semmi hasznosat nem tesz hazánk gazdaságáért. Teljes mértékben érthető, hogy a virtuális utat választja az a látens paraszt könyvelő, akinek annyi ideje nincs, hogy két kettős könyvelés között hazaszaladjon megetetni a disznaját. Mi mást tehetne az a titkárnő, akit impotens főnöke nem lát el kellő feladattal, de ő mégis vágyna egy kis malackodásra? Már kattint is a tanyájára a hoppon maradt Margitka. Mennyivel hasznosabban telt volna a várakozási idejük a chilei bányászoknak is, ha a mélyből üzennek a felszínen maradt hozzátartozójuknak  hova ássanak kutat, mennyi búzát vessenek, hogy amire újra feltörnek, mint a talajvíz, sikert arathassanak. Gondoljunk csak bele, mára talán már a 30. szinten lehetnének! Ezt vette el tőlük az előre látás hiánya. Ebből is tisztán látszik, hogy nincs idő a késlekedésre, minél hamarabb veszel tanyát, annál hamarabb éred el a megfelelő szintet. Az mellékes, hogy amíg F10-zel kapálod a kerted, addig az összes barátod faképnél hagy. A lényeg a szintlépés. Javaslom a pártoknak is, hogy alapítsanak maguknak tanyát. A fidesznek Nemzeti Tanya, a szociknak VÖRÖS-iszapos Tanya, Jobbiknak Betyártanya és végül az LMP-nek Környezetbarát Tanya dukálna. Az SZDSZ és az MDF tanyája négy évig ugaron maradna. A Parlamentben a mezőgazdasággal foglalkozó miniszternek elég lenne skype-on bejelentkeznie, hogy mi az aktuális nemzeti szint. Minden sokkal egyszerűbben menne, de amíg ezt nem ismeri fel az ország teljes lakossága, addig kénytelen-kelletlen muszáj vörösiszapot lapátolni, és valódi gátakat építeni.

Most látom csak, jelez a gépem. “Admin: Mivel a kútját nem használta rendszeresen, sajnos az kiszáradt. Ennek köszönhetően a Riska névre hallgató jószága szomjan halt.”

Addig jár Riska a kútra, míg ki nem szárad

Szóval így állunk.

Gyorsan bejelentkezem a másik tanyámba. Dögöljön meg a szomszéd tehene is!

Mennyből a pokolba – a “gázolós” Bodnár

 

 

 

 

 

Az autó sérülése javítható, az emberi lélek sebe már kevésbé

Mennyből a pokolba

 

 

 

 

 

A „gázolóslaci”

 

 

Bodnár László a DVSC válogatott labdarúgója halálra gázolt egy kerékpárost, aki láthatósági mellényt viselve, a saját sávjának a közepén haladt. Ezek a tények, és mint tudjuk: a tények makacs dolgok.

Szeretném leszögezni az elején, hogy Bodnárnak a tettéért a bíróság előtt felelnie kell, ámde! Miért kell a kedves újságíró „kollégáknak” (vagy én nem vagyok zsurnaliszta vagy ők nem a kollégáim) rögtön jelzőket aggatni a válogatott focistára? „A gázolós Bodnár mégis játszik a válogatottban.” Az RTL klubon már rögtön kvíz kérdést gyártottak Bodnár tragédiájából. Annyira gusztustalan, amikor emberi balsorsok, halálesetek sem szentek a kereskedelmi csatornáknak, kiárusítják a legszemélyesebb magánügyeket is. Csak a nézettség a kérdés, az, hogy mi történik később a lejáratott személlyel a kutyát sem érdekli. Hetekig csámcsogtak Antal Imre haláltusáján, Albert Györgyi alkoholizmusán, majd végzetén. Bujtor István csak most lett érdekes, amióta beteg. Nem emlékszem, hogy annyira foglalkoztatta volna a honi médiumokat a veszprémi színészkedése vagy igazgatói munkássága. Sorolhatnám, mert lenne mit, csak sajnos semmi értelme. Rohadt egy világ ez. Az sem vigasztal, hogy külföldön sincs ez másképp. Ki nem kakkantja le? Én itt élek, és így élek. A ’90-es években a nagy szólásszabadság megérkezett, az újságírói etika meg kivonult Magyarországról. „Mindenki dögöljön meg, csak én éljem túl” – felfogás dívik. A nézettség és olvasottság nem ismer határokat, bármire képesek vagy éppen képtelenek, ha arra van igény. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy azokat sem kell félteni, akikről cikkeznek. Pitiáner, „tízperces sztárok” képesek magukról kitalálni bármit, csak címlapon legyenek.

A Bodnár-ügy annyiban más, hogy ő nem vágyott az első oldalra. Elkövetett egy súlyos hibát, amiért majd lakolnia kell, de nem az újság címlapján, hanem a bíróság színe előtt. Ez a történet a gyászoló család és Bodnár magánügye. Nekünk, sportot kedvelő vagy hidegen hagyó állampolgároknak annyit kössenek az orrunkra, hogy Bodnár László játszik-e a válogatottban vagy sem.

Néhány napja még az egész ország ünnepelte, ne törjünk felette pálcát! Azzal, ha minden cikkíró rúg belé egyet, még nem lesz tehetségesebb újságíró. Ha a tálentum hiányzik is, legalább a becsület maradjon meg. Az is valami. A büntetését már most megkapta az élettől, amit a lelkiismerete rótt ki rá, ezért ne nehezítsük tovább ennek feldolgozását!

 

“Más hibáinak elviselésében türelemre törekedjél, mert benned is elég sok van, amit másnak kell eltűrnie.” (Kempis Tamás)

 

Horvátországi vendégszeretet – vendég a háznál, üröm a háznál

Horvátországi vendégszeretet

Vendég a háznál, üröm a háznál

 

Hurrá, nyaral a magyar! Irány az Adria, távol a sok búval bélelt honfitársunktól. Joggal hihetnénk azt, hogy Horvátországban, ahol szinte mindenki a turistákból él, a kisujjukban van a szívélyes vendéglátás. Hát nem. Olyannyira nem, hogy már szinte vérlázító. A jó sorsom úgy hozta, hogy merő véletlenségből az idén kétszer is „élvezhettem” déli szomszédaink vendégszeretetét. Amikor először tapasztaltam meg, hogy az étteremben miképpen szolgálnak ki, még azt hittem, hogy csak rossz helyet választottam. Később rájöttem, hogy ez általános jelenség. A poharat úgy vágják eléd, hogy akkorát koppan, mint a szemem az éhségtől az elfogyasztott lasagne – adag után. A pincért akkor látod mosolyogni, ha a kollégája éppen viccet mesélt neki, és már nem maradt ideje felvennie a fapofát, mielőtt az asztalodhoz lépne. Igazán jól öltözött felszolgálót nem láttam, pedig nem csak „Laci-konyhán” ettünk. Szabályosan lerítt az arcukról, hogy legszívesebben lehánynának, és néznék a focimeccset, ahelyett, hogy feltartod őket. Legalább tíz táplálékfelvevő helyet látogattunk meg, amire találtunk egy olyat, ahol kártyával is lehetett fizetni. Ahol nem fogadták el, ott olyan méla undorral közölték a rossz hírt, mintha azt akarták volna a tudtunkra hozni: „Viccelsz? Kártyával? Hol élsz Te?”

A barátaim elmentek (volna) vacsorázni, de arra lettek figyelmesek, amikor az étteremhez értek, hogy egy pincér megragadja a vendég torkát, és székkel együtt húzza ki az utcára, majd némi tiszteletkör megtétele után, a földön fekvő ember arcába üt egy hatalmasat. Érthető okokból a cimborák eloldalogtak éhesen.

Még szerncse, hogy kapható 2 literes is

Természetesen akadt üdítő kivétel is, és persze az ország is szép, csak ilyenkor óhatatlanul arra gondolok, hogy mennyire lehúzzák a mi Balcsinkat a külföldi lapok, holott a szomszéd tehene sem szebb, legfeljebb jobb a marketinge.

Vérciki eseteim V. – Felmérésem története, ahol csak az emelet stimmelt

Vérciki eseteim V.

 

Felmérésem története,

ahol csak az emelet stimmelt

 

Egy kedves megrendelőm ajánlott a barátnőjének, hogy milyen szuper asztalost ismer (fizetett hirdetés), és ahogy ez lenni szokott felhívott, hogy mikor érnék rá egy felmérés erejéig. Megbeszéltük telefonon az időpontot, majd bontottuk a vonalat. Elérkezett a nagy nap, ünneplőbe öltözött a természet, az úton haptákban álltak a fák, ahogy közeledtem a lakópark felé. Megálltam a sorház elején, és tárcsáztam a hölgyet, hogy itt állok az utca sarkán, és szeretném megtudni, hogy hányadik emeletre és hányas ajtóhoz is kell mennem. (Tudni kell, hogy akkor még nem készült el teljesen az épület, meglehetősen kaotikus állapotok uralkodtak akkoriban ott.) Készséges válasz után elindultam a lépcsőházban felfelé, és vártam a nagy találkozást. Megpillantottam az emeletet, és nem sokkal később az ajtón lévő számot, rögtön tudtam: megérkeztem.

Az ajtó még rendben volt, de ami utána következett...

Hihetetlenül illedelmes módon becsöngettem, ráadásul az illemen túl, azzal is teljes mértékben tisztában voltam, ha nem jelzem, hogy ott állok az ajtó előtt, akkor nem fog beengedni a tulaj. A hangjelzés után egy fiatal srác nyitott ajtót, amin egyáltalán nem lepődtem meg, mert csupán csak azért, mert én egy hölggyel társalogtam telefonon, még lehet fiú gyermeke. Kezet fogtunk, bemutatkoztam, majd levettem a cipőmet, hogy jó benyomást keltsek, és közben rákérdeztem, hogy hol van Tünde, az én becses – idáig – nem látott megrendelőm. A meglepett csávó benézett a szobába, ahol a barátja vagy lakótársa tartózkodott, aki éppen a számítógép előtt punnyadt. Megkérdezte a haverjától, hogy ismer-e Tünde nevű lányt, de ő nemmel válaszolt. Ekkor már éreztem, hogy sürgősen vissza kell vennem a lábbelimet, amit néhány másodperccel előtte vettem le Egy húszperces bocsánatkérő nagymonológba kezdtem, és közben úgy égett az arcom, mint az MTV székház 2006-ban a békés tüntetők miatt.

Nem sokkal később csörgött a telefonom. Tünde a késésem felől érdeklődött, hogy a liftet várom-e, mert az még nincs üzembe helyezve.

- Nem várom a liftet, éppen vendégségben voltam tudtomon kívül… – feleltem a kérdésre.

Vérciki eseteim IV. – Ellopott autóm története

Vérciki eseteim IV.

 

Ellopott autóm története

Kész skoda, hogy nem lopták el...

 

Kollégámmal, Misivel azt beszéltük meg, hogy a munka végeztével, hazafelé beugrunk felmérni egy cukrászdában, ami a lakásomtól mintegy 324 méterre található. Megálltunk a két autóval, megmértük, amit meg kellett, majd elkapott a vágy, hogy vigyek haza valamilyen süteményt, ha már egyszer ott vagyok. Amíg én válogattam a kendermagban, a munkatársam elköszönt, mert sietett valahova. Becsomagolták a sütiket, majd nagy lendülettel elindultam az édes otthonom irányába gyalog, mivel nem volt egy nagy távolság.

Nagy örömöt szereztem a barátnőmnek az édességekkel, ezért jutalmul kaptam vacsorát is. Falatozás közben már az esti focizás foglalkoztatott. Némi ejtőzés után elindultam sportolni. Abban állapodtunk meg Misivel, hogy én megyek érte, és együtt megyünk a futballozni. Ahogy közeledtem a parkolóhoz, már messziről láttam, hogy nem látom a kocsimat. Nagyságrendileg egy 10 méter sugarú körben szoktam lerakni az autómat, tehát elég hamar észrevehető, hogy hová álltam. Amikor észleltem a jelenséget, hogy az autóim száma, amit abban a pillanatban szabad szemmel látok erősen közelít a nulla felé, akkor hirtelen pánikhangulat kerített hatalmába. Beszartam, magyarul. Szélsebesen körbefutottam a lakótelepet, hátha a másik oldalon álltam meg, de már inalás közben éreztem, hogy meglehetősen valószínűtlen ez a felvetésem. Miután teljes mértékben meggyőződtem róla, hogy meglovasították a gépjárművemet, iziben tárcsáztam a rendőrséget. A beszélgetés elég feszült hangulatban telt, mert a szolgálatban lévő zsernyák azt mondta a hallójáratomba, hogy személyesen kell megtennem a feljelentést. Hiába erősködtem neki, hogy amíg bemegyek a rendőrségre, addig a kocsimat már el is adták. A zsaru nyakas maradt, én meg felettébb ideges. Mit volt mit tenni, bepötyögtem a bátyám számát is a mobilomba, hogy közöljem vele az örömhírt. A felhőtlen beszélgetés után híváskezdeményezést bonyolítottam Misi irányába. Őt is tárcsáztam, na. Felhívtam a figyelmét, (csúcsidőn kívül) hogy nem tudom elvinni focizni, de ő elvihetne a rendőrségre engem, mert az autómnak lába kélt. Némi habozás után megkérdezte Misi, hogy hol parkoltam legutóbb, nem a cukrászdánál-e véletlenül. Ekkor éreztem, ahogy a pofám égésnek indult, és csak annyit tudtam válaszolni kulturáltan, hogy „debazdmeg!” Jöhetett a körkapcsolás, miközben az arcberendezésem már lángokban állt. Újra telefonos beszélgetést eszközöltem a fentebb említett személyekkel, és mindenkit biztosítottam arról, hogy egy baromarcú vagyok.